Mi legyek, ha …? Segítünk dönteni!

November hónapban két pályaorientációs kiállításon is részt vesz a CHH Műszaki KFT. November 9-én Győrben, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, míg november 10-én Mosonmagyaróváron az Egyetemen találkozhatnak velünk az érdeklődők.

Győrben, november 9-én a Magvassy Sportcsarnokban a MEGFOSZ-szal és a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskolával közösen várjuk az érdeklődőket.
Részvételünk célja, hogy minél több általános iskolai diákban keltsük fel az érdeklődést a mezőgazdaság iránt. Vonzó, érdekes, perspektívát adó szakmának tekintsék a mezőgépészetet, műveljék azt akár közép, vagy akár felsőfokon. Távolabbi cél, amit a MEGFOSZ-val közösen tűztünk ki: enyhíteni a szakmai utánpótlás hiányán.
A pályaválasztási kiállításon a látogatók összevont szülői értekezleten kaphatnak információt a középiskola felvételi eljárás rendjéről, a képzési kínálatáról, a továbbtanulási lehetőségekről.
A rendezvény meghívója ITT érhető el!

Mosonmagyaróváron 2016 november 10-én első ízben rendezik meg az Agrártájoló rendezvényt, amely szakmai nap és kiállítás is egyben, az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület és a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának közös rendezvénye.
Az esemény elsődleges célja, hogy kapcsolatot létesítsen az oktatás, a hallgatók, a szakmai szervezetek és a piaci szereplők között. A szakmai nap és kiállítás nyílt, mindenki számára megtekinthető, de az egyetemi hallgatóknak a program része a  képzésnek. A CHH Műszaki KFT kiállítóként vesz részt, ahol szakembereink laborgéppel demonstrációt tartanak, 3D-s látvány videókkal kísérik előadásukat, illetve a saját munkatapasztalataikat is megosztják a fiatalokkal.
A rendezvény meghívója ITT érhető el!